Gyerekkori
barátomnak az Apja és nővére meglátogatott minket, vagy is inkább csak a
barátomat, én csak keményen bepofátlankodtam a buliba, mert a családja engem is
jól ismer már vagy 14 éves korom óta. Ha otthon vagyok, azaz eddig csak 2x
voltam, de mindig elmentem és megnéztem, hogy rendbe vannak-e a szülők, nem-e
kell valamit segíteni. Sose lehet tudni, lehet, le kell vinni a szemetet…
Nos, megérkeztek és én meg dolgoztam, vagy
edzésen voltam, de nem mertünk találkozni, mert az öreg Imrével olyanok
vagyunk, hogy ha egy légtérben tartózkodunk, akkor nagy a valószínűsége, hogy
megiszunk valamit. Engem pedig nem kell kísértésbe vinni, mert én ott maradok,
elkap a gépszíj és már iszok is, no, nem vizet libuskáim…
Szóval egy szép szombati napra, szigorúan
telefonon keresztül le is beszéltük a fiatalabb Imrével, hogy csak össze kell
hozni a brigádot és mivel ők járják az országot és mennek új helyekre is, csatlakozzak
én a szombati programhoz. Remek, mi a program? Hát ital! Az addig nagyon
szuper, de mondjuk, két fröccs között nem nézünk meg valamit? De-de Johnny,
mondja Imi és akkor világosított fel, hogy elmegyünk Alfordba a Transport
múzeumba. HU-HU!
Szombat reggel fel is vettek a ház előtt,
mondjuk a reggelből már nem sok volt, mert a kocsiba pontosan 11 után szálltam
be.
Marcsi, a nővére üdvözölt, de csak, úgy,
hogy – Ba**ki, de megváltoztál! – Neked is, szia, Marcsi…. Az öreg Imre is egyből
rákezdett, mert ha már valakit szívatni kell, akkor legyek én, hiszen csak 14
másodperce látnak. Gondolom az elmúlt egy hét alatt Imit szapulni már unalmassá
vált, szóval rajtam kell röhögni…
-
Mi
ez a náci frizura? – Nem voltál te ilyen régen! – Most ez miért? – és a
többi
és a többi…
Haladunk Alford felé, ami nagyon nincs
messze, de Imi valahogy úgy vezetett, hogy eléggé hosszúnak tűnt a maximum 25
perces kocsikázás.
Beérve a városba táblák jelzik is, hogy
merre kell haladni a múzeum felé, szóval így könnyedén megtaláltuk és nem
kellet szenvedni, mint amikor Párizsban kerestem a Buckingham palotát…
Ha-ha, csak viccelek, de azért elgondolkodott
a kedves olvasó, hogy ez a gyerek mérnöki diplomával tényleg ilyen hülye?
Folytatva tovább a gondolta menetet, miután elolvastátok ezt a mondatot, igazán
fenéznétek és merengenétek a távolba, hogy milyen Párizs és milyen a palota. DE,
én ezt most leírtam, szóval nem lesz itt semmilyen merengés és haladjunk befelé
a múzeumba!
A múzeum bejáratánál csoportképszerűséget
próbálok csinálni, de a Bozóki családot összeterelni olyan nehéz, mint
teknősnek nyájat irányítani, valaki mindig kilóg. Mindegy! Bementünk, de még
benn sem vagyunk mi már ellőttünk vagy 40 képet és Marcsi kérdezi, hogy nem
kellene fizetni? De-de majd fogunk, csak olyan fura, hogy már ingyen fotózol gőzgépeket.
Imi fizeti a belépőt és tényleg benn
vagyunk, huh, nagyon szuper hely, basszus tényleg el kell menni és megnézni,
mert nagyon adta. Miért is? Mert sok érdekes kocsit, motort és szuper,
fantasztikus dolgokat láttam a múzeumban. Jó lenne irtogatni, de szerintem jobb
az, ha a képek beszélnek helyettem, szóval a múzeum belülről:
Transport...
Wankel motoros motorkerékpár
A lényeg a kipufogó elrendezése
Dakar
Easy rider
Anna-val
A múzeumi látogatásunkat, csak úgy tudjuk
fokozni, hogy az éhes és megfáradt testünket megtömjük kajával és itallal. A
döntés a tengerpart melletti étterembe esett, aminek én már marhára
elfelejtettem a nevét, de tudom, hol van és vannak már tapasztalataim vele,
szóval csak kérdezzetek.
Az étterem belülről úgy néz ki, mint az USA
éttermek az 50-es években. Rendelem is piát, az öregnek Whisky, nekem sör,
lányoknak lónyál.
Kajának meg sült borda, lasagne és még valamilyen
sült birkát is rendeltünk. Jó volt-e? Nos lasagne-t többet ott nem eszek, mert
egy sima kis spagetti volt… De a borda amit az öregnek rendeltünk az nagyon ott
volt, küzdött is vele és a végére lement vagy 3 whisky is mire megbirkózott
vele.
Mondtam, hogy nem lehet őket lefotózni, valaki sosem figyel oda...
Száll le az este, szóval a vacsorát is lassan befejeztük és elmentünk
Dyce-ba Imiékhez hogy betöltsünk valami finomból, nehogy már csak a gyomor
dolgozzon, hisz ott a máj is!
-
Elkezdtem
visszaolvasgatni a blogot és azt vettem észre, hogy a piálás mindig le van
írva, szóval nem vagyok én nagy piás, de néha megiszok 1-2 fröccsöt… whisky-t,
bort, sört, rumot, konyakot és néha vodkát is. –
Imi kifizetett mindent, hát nekem szuper
napom van.
Dyce-ban
megálltunk egy kis boltnál ahol annyi szesz volt, hogy szerintem a sörfőzde és
a lepárló a hátsó kertben volt, mert itt aztán volt anyag. Imi nem akart
egyszerű dolgot inni és én is tartoztam neki a belépővel, no meg nem éreztem
magam jól az ebéd miatt is, mert nem dumáltuk meg, hogy most mi is van, szóval
mondtam, hogy komolyabb whisky-t kellene inni és végül az üzletvezetővel egyeztetve
kiválasztottunk egy laza 40 fontos whisky-t és elindultunk haza, hogy megigyuk.
Huh, emberek, ha ittatok durva whisky-t, azt
a betyáros világot, jéggel, szépen óvatosan az este folyamán elszürcsöltük.
Odafigyelve, minőségi italt ittunk. Szóval egy üveg A’Bunadh-ot vettünk, laza
59,6% szesz százalékkal és a Batch száma 50 volt, szóval igen csodás anyag. Ha
van lehetőségetek próbáljátok ki, iszonyatosan jó íze van, nagyon komoly kis
whisky, nálam ott van a toppon. Ajánlom nyugodt szívvel.
Rock and roll
Pank zene szól és megy le a nap, szóval
lassan én is megyek haza, de nem buszozok, aki már olvas az tudja, hogy már
Dyce-bol jobb és könnyebb hazamenni vonattal. Este 11-kor jött is egy vonat és
azzal szépen hazamentem, Imi, mint régen, nosztalgiaként ki késért és még jót
beszélgettünk. Mi az érdekes, hogy lement ennyi whisky 3 ember között és semmi
bajunk nem volt. Igaz a mondás, ha nincs pénzed minőségre ne vegyél gagyit,
mert megvakulsz!
Fain nap volt!
A nap megy le Dyce-ban
Az ajtók záródnak... Az utolsó kép!
