56

„Kiket nem hatott meg Kádár hazug szava,

  Bátran mondták, hogy ruszkik haza!

  Élesztették a szunnyadó lángokat,

  Ne feledd soha a pesti srácokat!”

 56 csepp Magyar vér…

Számomra ez egyik legnagyobb Magyar ünnep, nagyon fontos számomra az október 23. Nem, csak azért mert családomon belül van olyan fő, aki akkor ott azokban az időkben egyetemista volt a Budapesti Műszaki Egyetemen és harcolt, hanem azért mert teljes módon tudok azonosulni az akkori fiatalokkal. Ez a nap azt mutatja meg, hogy nem is annyira a távoli múltban, mi itt Magyarok Európa szívében megmutattuk maroknyi népünkkel, hogy igen is, jogunk van egy jobb rendszerhez és a szabadsághoz. Lenyűgöz egyszerűen az a hőstett, hogy nem foglalkozva azzal, hogy egy akkora birodalommal állunk szemben, amibe hazánk 450-szer fér bele, ha tudták is, hogy reménytelen a helyzet, akkor is szembenéztek az ellenféllel. Ki-ki, hogyan, de támogatta a forradalmat és a szabadságharcot. A parasztok élelemmel, rendőrök és katonák fegyverekkel, ki tárgyalásokkal, de mindenki a maga módján harcolt a szent ügyért. Már gyermekként annyira lenyűgözött a történelemnek ez a pontja, hogy mindig is sokat hallgattam az öregeket, illetve amit csak tudtam elolvastam a témában. Családomon belül Sajtos nagyapám 56-ban fiatal huszonéves műszakis egyetemista volt a BME-n. Részt vett az akkori idők forgatagában és jelen volt minden olyan mozdulatban, amivel támogatta a forradalmat. Ott volt a tömegben a parlament előtt és ő maga is hallotta Nagy Imre híres beszédét, ami az „Elvtársak” szóval kezdődött. Nem volt mitől félnie, mert alapvetően nem sok mindenkije volt család terén, az egyetemista éveire sajnos teljesen árva lett, így nem törődött a halállal és kinn volt a barátaival az utcán. Azokban az időkben, amikor fokozódott a helyzet, egy fő lényeges momentum volt életében, hogy barátaival sikerült elfognia és lefegyverezni egy ÁVO-st akit több napra fogságban tartottak. Ez a tett az akkori időkben, akkor és ott nagyon komoly büntetést vont maga után. Az utcán folyó harcokban csak egyszer látta a még rövid életét leperegni, amikor egy házfal oldalánál futva előtte pár lépésre csapódott be egy golyó. Tehát valahol, valaki célba vette és az életét akarta. Sikeresen túlélte. Nagyon érdekelne, hogy vajon ki volt az, aki elsütötte a fegyvert, egy gaz ÁVO-s vagy tán már egy Szovjet katona. Ki volt az? Hol van most? Él még vajon? Nagyon érdekes lenne ma találkozni vele, és megkérdezni, mi vezérelte akkor, hogy meghúzza a ravaszt! Ez olyan kérdések mire sajnos ma már és talán sose kapunk választ! A kijárási tilalomban is kinn volt az utcán, nagyon rossz szemmel nézek rá. Harcok után, másnap mikor senki nem mert kimenni, kinn volt és a szerencsétlen fiatal Magyarok élettelen testeit látta az utcák kövén. Irgalmatlan módon büntették azt, aki a hullákhoz hozzányúlt. Kemény idők voltak. Végezetül egy busz várta… Nem szállt fel. A busz Amerikába vitte a Magyarokat. Sok barátja felszállt és új életet kezdtek, hívták Nagyapámat, de ő maradt! Évekkel később már Apám volt 20 éves, amikor összegyűjtötték az akkori műszakis tankört és Amerikából visszajöttek meglátogatni a bajtársakat. Maga Apám is megrökönyödve hallgatta első kézből a történelmi visszaemlékezéseket és a keserű, elfojtott könnyeket a sok odaveszett barátért. Azokért az emberekért, akiket a lánctalp taposott, akiket kegyetlenül végeztek ki, akiket arccal lefelé temettek el… Szörnyű tettek ezek! Az Amerikai látogatásból maradt fenn mai napig beszédtémának Nagyapám, Apám és köztem a tulipános ing. Egy nagyon szép inget hoztak ajándékba, de Apám hordta, nem Nagyapám. Azt mondta, hogy hihetetlen darab volt, sehol nem lehetett ilyet kapni, de még hasonlót sem, hogyan? A nagy szocializmusban hogyan lehetett volna valami olyat kapni, ami egy kicsit is jobb volt az átlagos szürke hétköznapi dolgoknál. Olyan volt az ing, mint egy Zippo gyújtó, vagy egy üveg Whisky vagy egy Elvis lemez. Apám kitűnt a tömegből az Amerikai ingjével. Mások voltak a visszatért barátok, nem látszott rajtuk a szocializmus, látszott, hogy egy szabad országban élnek, ahol szabadok!

Számomra fontos dátum 1956. október 23.-a! Büszke vagyok Nagyapámra, hogy akkor, amikor kellet, ott volt és cselekedett, így a messzeségből is kívánok neki sok erőt, egészséget, hála égnek még nagyon remek egészségnek örvendenek a nagyszüleim. 

A magyarok akkor ilyen komoly tettet hajtottak végre, ma már sok emlékmű, szobor van országszerte, hogy soha ne feledjük azokat a hősöket akik életüket adták egy szent ügyért, a Magyar szabadságért. Nem láttam még semmilyen mai Magyar beszédet a politikai „elitből”, de remélem, méltó módon emlékeznek meg ezekről a fiatalokról és nem megint a holokauszt és a cigány üldözés lesz a fő téma a médiában, mint augusztus 20.-án az államalapításunk ünnepén. Amúgy sem érzem azt, jónak, hogy mind a baloldali és liberális pártok ilyenkor bármilyen beszédet is mondjanak, de még a fideszt sem tartom méltónak, annak, hogy megemlékezzen bármilyen módon a hősökről. Miért? Mert azok a fiatalok, pont az ilyen hazaáruló söpredék, mocskos politikai „elit” és rendszer ellen ragadtak fegyvert. A rendszer ugyan az csak a csillag más… Ilyenkor legalább országszerte az utcán visszavonulnak a porlepte, koszos üregeikbe azok a mi napig megmaradt volt rendszer hívei, akik minket, a hősöket tisztelő fiatalokat és öregeket Horthysta pribéknek nevez. Nem tudom sajnálni, hogy egy napra visszavonulnak azok a nyugdíjasok, akik a Kádár Jani bácsi baráti kör tagjai. Biztos élvezettel nézték azt is az ilyen emberek, amikor 45-ben a „felszabadító” vörös horda végigerőszakolta a Magyar lányokat és anyákat! Amikor mindennapos volt a nemi erőszak és az állandó sikolyok a szerencsétlen lányoktól, asszonyoktól, akik nem tudtak védekezni a vodkától és haltól bűzlő „megmentő” szovjet katonával szemben. Erre emlékezzetek, ti még megmarad halott rendszer hívei! 

Zárszóként szeretném, elmondani, hogy tudom, hogy a mai nap munkaszüneti nap hazánkban, de kérek mindenkit, hogy azért maga módján valamilyen módom méltón emlékezzen meg ezekről az ismert és névtelen hősökről, mert nekik köszönhetjük, hogy megtörtént az első lépés, hogy később 35 év múlva 91-ben felbomoljon és megszűnjön Szovjetunió! A mai nap pihenőnap, nem is kell egész nap gyászolni, vagy ezzel foglalkozni, de gondoljunk rájuk, amiért ez nemzeti ünnep lett.

Végül szeretném megosztani veletek egy nagyon fontos és komoly alkotást Márai Sándortól:

Márai Sándor

Mennyből az angyal

MENNYBŐL AZ ANGYAL – MENJ SIETVE
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony.
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal, vigyél hírt a csodáról.
Csattogtasd szaporán a szárnyad,
Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.
Ne beszélj nekik a világról,
Ahol most gyertyafény világol,
Meleg házakban terül asztal,
A pap ékes szóval vigasztal,
Selyempapír zizeg, ajándék,
Bölcs szó fontolgat, okos szándék.
Csillagszóró villog a fákról:
Angyal, te beszélj a csodáról.
Mondd el, mert ez világ csodája:
Egy szegény nép karácsonyfája
A Csendes Éjben égni kezdett –
És sokan vetnek most keresztet.
Földrészek népe nézi, nézi,
Egyik érti, másik nem érti.
Fejük csóválják, sok ez, soknak.
Imádkoznak vagy iszonyodnak,
Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország.
És elmegy sok ember előtte:
A Katona, ki szíven döfte,
A Farizeus, ki eladta,
Aki háromszor megtagadta.
Vele mártott kezet a tálba,
Harminc ezüstpénzért kínálta
S amíg gyalázta, verte, szidta:
Testét ette és vérét itta –
Most áll és bámul a sok ember,
De szólni Hozzá senki nem mer.
Mert Ő sem szól már, nem is vádol,
Néz, mint Krisztus a keresztfáról.
Különös ez a karácsonyfa,
Ördög hozta, vagy Angyal hozta –
Kik köntösére kockát vetnek,
Nem tudják, mit is cselekesznek,
Csak orrontják, nyínak, gyanítják
Ennek az éjszakának a titkát,
Mert ez nagyon furcsa karácsony:
A magyar nép lóg most a fákon.
És a világ beszél csodáról,
Papok papolnak bátorságról.
Az államférfi parentálja,
Megáldja a szentséges pápa.
És minden rendű népek, rendek
Kérdik, hogy ez mivégre kellett.
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?
Mért nem várta csendben a végét?
Miért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.”
Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik –
Ők, akik örökségbe kapták –:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?
Angyal, vidd meg a hírt az égből,
Mindig új élet lesz a vérből.
Találkoztak ők már néhányszor
– A költő, a szamár, s a pásztor –
Az alomban, a jászol mellett,
Ha az Élet elevent ellett,
A Csodát most is ők vigyázzák,
Leheletükkel állnak strázsát,
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
Mondd meg nekik, –
                            mennyből az angyal 

New York, 1956.

ŐRÖK DICSŐSÉG A HŐSÖKNEK!