Hazarepültem.
Azaz vissza Skóciába, mert már ezt nevezem úgy, hogy „haza” megyek. Itt élek,
itt adózok, szóval itt a haza. A szülőhaza az teljesen más téma. Nah de a
lényeg az, hogy vissza a mókuskerékbe. Hétfő lévén, kérdezem, hogy mi a helyzet
mi volt múlthéten, de válasznak csak annyit kapok, hogy minden rendben ment,
nem volt gond. Hu de jó ezt hallani, azt utálom, ha lelépek egy kis időre és
mások teljesen átvariálják a terveimet, na az nagyon ki tud borítani, mert
utána időbe telik, míg elmagyarázzák
nekem, hogy mit, miért és hogyan módosítottak az én projektemen. Majd én
bejelentem, hogy szerintem ez így nem jó. Ez van, dobj be egy Snickerst, mert
kifordulsz magadból!
Nem telit el egy óra és már jönnek a
telefonok, hogy azonnal menjek le a Unite 5-ba, mert gondok vannak a szállító
ládák módosításával. Ok végre egy kis érdekesség. Lerohanok és látom, hogy
drága Bruce teljesen kivan kelve magából és nem érti, hogy hogyan lehet az,
hogy a rajz nem egyezik a valósággal és így nem tudja elhelyezni a furatokat a
ládán.
A lényeg ezekben a szállító ládákban adjuk
tovább a mi megrendelőinknek a felszereléseket, vagy bármilyen más dolgokat is
ilyen nagyobb ládákban tartunk, szállítunk és adunk tovább, legyen az búvár
felszerelés, vagy köldök vezeték vagy akár a TV és Videó rendszere a búvárnak.
Nézem a rajzot, amit még anno én
módosítottam utoljára, szóval eléggé ciki, ha a drága dolgozó nem tudja
elvégezni a feladatot, mert a rajz egy kicsit gyenge. Nem hinném, hogy velem
van a baj, mert én sosem elégszem meg a 100%-kal. Mindig a maximumot préselem
ki a rajzolóktól és a saját rajzaimból is. Nézem a dokumentációt és a velem
szemben lévő ládát a munkapadon és azt látom, hogy a külső befoglaló méretek megfelelőek,
de a külső desig-ja teljesen megváltozott. Ott vannak merevítő bordák ahol
eddig nem voltak, ott vannak kerekek és fogantyúk ahol eddig semmi nem volt,
csak hely, hogy egy-egy furatot elhelyezzünk. EEE! Hát itt meg mi a fene
történt.
Nos, kiderült, hogy az amerikai gyártó
megváltozatta a külsejét a terméknek és nekünk nem nagyon szolt. Jó nincs mese,
gatyázni nem lehet, felhajtottam az ingujjamat és levettem a nyakkendőt, kértem
Bruce-tól tolómérőt és egy fehér ceruzát és mondtam, hogy majd én megadom az új
pozíciókat a furatoknak. Ezek a furatok azért kellenek, mert ezeken keresztül építünk
be szíjakat a ládába, ami fogja a gáztartályokat az egyik búvár
felszerelésünkhöz. Csak, hogy értsétek itt egy példa rá:
A ládában egy CDLSE set
Kimértem az új pozíciókat és mondtam
Bruce-nak, hogy kifúrhatja őket. Nah ekkor kezdett el kalapálni a szívem… Nem
olcsó egy ilyen láda, és ha a furatok nem megfelelő helyre kerülnek, akkor a
szíjak nem lesznek feszesek és használhatatlan lesz a láda, magyarán selejtet
csináltam, szerintem nem csak egy irgum-burgum-ot kapnák érte. Még egyszer
kimértem mindent és persze, hogy nem volt jó, mert egy-két dolgot nem vettem
számításba. Még egyszer kimértem mindent, eljátszottam, mi hova fog kerülni és
mondtam Bruce-nak, hogy csináljuk.
Sikerült! Semmi extra, nem tűnik nagydolognak,
csak fain kis térlátás kell hozzá, meg egy olyan szokás, hogy mérj 3x és váj egyszer.
Felépítettük az egész ládát és Bruce nagyon örült, hogy mint egy öltönyös
mérnök nem törődve a ruhámmal ott voltam mellette és nem csak telefonon és e-mailen
keresztül vettem fel vele a kapcsolatot. Ez szerintem fontos és így épül ki a
jó kapcsolat és a bizalom a kollégák között.
Visszamegyek az asztalomhoz és adom is ki a feladatot
John-nak a 16 éves rajzolómnak, hogy rá kell állnunk erre a problémára és
kellenek az új rajzok. Mivel tudom mennyi idő és energia egy ilyet megalkotni,
ezért úgy határoztam, hogy érdemesebb lenne felvenni a kapcsolatot a gyártóval
és tőlük kérni egy 3D-s rajzot.
Elindult az e-mail dömping, mi lenne egyszerű
ebben az életben, hát semmi, mindenért küzdeni kell és a végén nem kapsz
semmit, mondaná ezt egy átlagember, de én csak emlékeket és egy jó napot kaptam
cserébe.
Szóval kezdtem az UK beszállítóval, hogy ki
a tervező és a gyártó, nos kiderült ez az USA-ban van. OK. Az USA-ban meg van
vagy 10 cége ennek a terméknek, szóval ki lesz a fejes. E-mail, e-mail hátán és
hála égnek azért eléggé gyorsan kapok választ, szóval nem az van, hogy napokat
várok.
Megvan az Amerikai cég is, de nem a fő cég. Egy
teljesen hivatalos levelet írok, ahol semmi mellébeszélés nincs, hisz ez munka
és business. Egy hölgy válaszol eléggé gyorsan Arizonából. Pamela gyorsan
eltörli a hivatalos hangnemet és smile-kat tesz az e-mailbe és örül, hogy
felvettem a kontaktot vele. A lényeg az, hogy a második levelével megadta a fő elérhetőséget,
de nem sikerült elérni őket így újra visszaírtam neki. Adott egy központi címet
és elkezdtünk levelezni, nagyon kedves volt és segítőkész. Elkalandozott az
elmém, vajon hogy néz ki, vajon hol van most, vajon milyen lehet az irodája?
Levelezünk, de szinte olyan tempóval követik a levelek egymást, hogy az már olyan,
mint a chat-elés. Rákeresek Arizona idővonalára és látom, már bazi késő van
ott. A lényeg az, hogy iszonyatosan jót beszélgettem vele és megköszöntem neki,
hogy ennyire segítőkész és köszöntem is, hogy így késő este foglalkozik velem.
majd jött egy levél, amibe csak annyit írt, hogy Tamás csak szeretnélek tudatni
Arizonában nem este 9-van, hanem reggel 9. HUHA hát ezt izomból benéztem,
szerintem ott, most egy fél cég röhög egy Skóciai mérnökön, jah aki magyar, meg
ukrán is…
HAHAHA, nah még én röhögtem rajta. Sok
mosolygós fej az e-mailben, szóval jó volt, de tényleg érdekes dolog, hogy
micsoda távolság van, és vajon ki lehet a „vonal” túloldalán. Vajon fehér,
fekete, vagy ázsiai, házas, nem házas… Miért érdekelnek ezek a dolgok? Nem
tudom! De olyan jó érzés és egyszerre fura is, milyen messze van tőlem…
