Gondolom,
nem kell senkinek sem bemutatni azokat a dolgokat és érzéseket, amikor
érdeklődsz egy lány után. Felkelsz, elmész dolgozni, próbálsz dolgozni, de
valahogy sehogyan sem megy, mert ránézel egy alkatrészre és ő jut az eszedbe.
Basszus, nem könnyű! Mindegy, keresed, kutatod a lehetőségeket, hogy, hogyan
tudj vele találkozni, amikor az élet enged a gyeplőn és jön a lehetőség. Nálam
nem volt ez olyan egyszerű, mert maga az internet csodálatos világában
könnyedén kommunikálunk, de amikor majdnem mindenre NEM a válasz azért eléggé
nehéz haladni lőre és az érzelmekről akkor még ne is beszéljünk!
Természetesen
az első találkozás után már másnap ismerősöm volt az egyik leghíresebb
közösségi portálon. Jön a szöveg és nyomom a dzsuszt!
Egy
ital? Egy kávé, vagy esetleg valami keményebb?
Nah
jöttek a nagy pofára esések, mert a kislány nem csak poénból csinos, hanem tesz
is érte rendesen. Naponta jár az edzőterembe és szintén nagy érdeklődéssel tanulmányozza
az emberi szervezetre gyakorolt hatásukat az egyen táplálék kiegészítőknek. Nem
közös terembe járunk, de mint köztudott, ugye én egy hivatásos testépítő vagyok,
és csak másodállásban vagyok gépészmérnök… J
Úgy is fogalmazhatnék, hogy a mérnökösdi csak egy szükséges rossz, hogy ki
tudjam elégíteni az anyagi hátterét annak, hogy megtartsam a hátam méretét.
Nah, jó csak viccelek, amúgy hétvégenet full alkoholista vagyok!
A
lényeg! A hölgy nagyon tetszik, terembe is jár, közös érdeklődési körünk van
bőséggel, no meg nem utolsó sorban ott van az Offshore és az olaj kérdés. Sosem
hittem a fekete aranyban, de ha megcsap a nafta illata, akkor egyszerűen a
rabja leszel. Húgom csak pár hónapot dolgozott Ausztriában az OMW-nél, de már
napi szinten hallgattam tőle, hogy mi a helyzet az olajjal, és hogy halad a
piac. Kemény élet, nekem meg persze terve kijutni egy tengeri olajfúró
platformra. Koncentrálsz, akarod, cselekszel és az élet úgy manőverezi és
mozgatja a hajó vitorláit, hogy eljuss a megfelelő helyre és megtaláld a
megfelelő embereket. Ha nem is érzed így, akkor neked kell felismerni azt, hogy
basszus, igen, ott volt a helyzet… Rájössz, és már máshogy gondolkodsz!
A
közösségi hálón a levelezésin egyszerőek voltak a kislánnyal, én kentem volna a
malter témát, de nem engedte. Nem volt fogás rajta… Küzdeni kell. Végül se
kávé, se alkohol, így nincs mese, csak eszik valamit? Eszik is, de csak tisztán
és mondjuk úgy, hogy mocskosul edz! Hah olyan mint én, csak nekem néha bemászik
egy-két süti és egy családi pizza a piálás előtt. Szóval csak sikerült egy
randit leszervezni egy kis vacsorával. Ami jó, hogy rám bízta az étterem
választást. Számomra így nem is volt kérdéses, hogy hova menjünk, hisz a város
legjobb olasz éttermét választottam a nemes alkalomra. Az étterem a Union
Square-ban van és a neve Carluccio’s. A nagy nap előtt elmentem és foglaltam asztalt,
elmagyaráztam, hogy itt randi lesz, szóval mindenki készüljön fel és
megkérdeztem, hogy holnap fog-e Orsi barátom dolgozni! Igen, fog! Már fél
siker, ha ismered a pincért!
Nagy
nap, izomból izgulok, de sietnem is kell, mert még ezer helyre el kell jutnom
és az öltönyömet is le kell adnom a tisztítóban. Az öltöny miatt majdnem volt
egy kis oral sex roller, de megoldottam. Semmi extra nem lenne, ha lenne kocsim
es nem busszal meg gyalog kellene mindent bejárnom. Öltönyt leadtam, de majdnem
elkéstem a randiról, szóval az utolsó percekben iszonyatosan futottam, de
legvégső métereken mar csak sétáltam, hiszen nem érkezhetek úgy, mint aki izomból
fut, mert késésben van… Ha-ha!
Megérkeztem,
Ő már ott volt, ejha, egy pontos lány…
Fenn
vagyunk az étteremben es Orsi is észrevett minket, egyből kivalló kiszolgálás
volt, nem mintha amúgy ez a nemes étterem híres lenne arról, hogy nem megfelelő
a vendégszeretete.
Étel
rendelés… Persze nekem már péntek lévén, teljesen mindegy volt, hogy mennyi szénhidrátot
viszek be, de a kedves hölgy megválogatta a vacsorát és csak egy egyszerű
salátát rendelt a sok tésztás étel mellet. Magamnak egyből rendeltem egy nagyon
finom montepulciano d'abruzzo bort és a legnagyobb meglepetésemre az ifjú hölgy
csak egy pohár csapvizet rendelt.
Vacsora
rendben zajlott, és iszonyatosan élveztük egymás társaságát. Az alatt a pár óra
alatt iszonyatos mennyiségű tudást szedtem fel az Offshore, azaz a tengeri
olajfúró technológiákkal kapcsolatban. Élveztem az estét, nem különben, hogy
iszonyatosan jó olasz borokat ittam egész este, de velem ellentétben Ő csak teát
és sok-sok csapvizet rendelt. Fura, de Ő tényleg komolyan veszi az
életstílusát. Vacsora vége fele én már igen kellemesen éreztem magam, mert
azért még hajnalban keltem és igen erős borokat ittam. Minden oké, csak többet
mosolyogtam a kelleténél. Séta haza és még sok-sok beszélgetés, de végül a ház ajtajában
egy nagy öleléssel búcsúztunk el… Szuper jó volt, de ami legjobb, hogy Ő is a
belvárosban lakik. De nem tudom, hogy, hogyan történt, de én igencsak
eltévedtem, mire hazataláltam, mert a sok kicsi hasonló utca megkavart, no meg
nem mellékesen az is közbejátszott, hogy iszonyatosan boldog voltam, csodás
este volt, szeretnem még egyszer megköszönni!
Egy jövőbeli cél