A
múlthét egy teljesen átlagos hétnek nevezhető a munka terén, én inkább egy
kicsit a szavazás miatt érdeklődtem óvatosan egy-két munkatársamtól, hogy mi is
a véleményük. Nos van olyan munkatársam aki teljesen elkötelezett hitt hű Skót,
tehát neki nem kérdés, hogy YES-el szavaz. Sőt, még szabadságot is kért ki
péntekre, hogy kellően meg tudja ünnepelni a függetlenséget. Kérdeztek engem
is, hogy mi a véleményem, de alapvetően tényleg azt kell, hogy mondja, hogy
szilárdan nem tudom. Nagyon kevés ideje vagyok itt, és én tényleg nem érzem
azt, hogy London, hogyan befolyásolja az életemet, ha már most a két és fél
hónap alatt az érzeném, hogy Skócia engedi, hogy legyen saját kocsim, de London
tiltja, vagy ha nekem nem annyi fizetést adnának mérnökként, mint egy Skót
mérnöknek, de Skócia megadná, akkor egy kicsit más helyzet lenne. Nem ez van és
nagyon szélsőséges és abszurd dolgokat mondtam most. Ez nem így van hála égnek.
A véleményem miért közömbös, mert nem tudom szilárdan kimondani, hogy igen, le
kell szakadni és függetlennek kell lenni. Van bennem egy olyan dolog, hogy
azért egy egységnek egy uniónak vannak előnyei is. Ha kevés is, de van. Szóval,
csak gondoljunk bele, ha bármi baj érni az országot, legyen az természeti
csapás, vagy banki csőd, vagy egy háború, ha egyedül lenne, akkor a saját
tőkéjével és erejével kellene helyreállnia. Egy egységben támogatva a másikat,
ez könnyebb. A szabály egyszerű, már az egyetemen, az első héten elmondták,
hogy barátokat szerezni kell, mert egyedül ezt nem lehet elvégezni. Valaki a
matekhoz, valaki a mechanikához valaki a joghoz fog érteni és egymást támogatva
tudtok majd lediplomázni. Ez tényleg így van, én nem sok magányos harcost
ismertem az egyetemen, ha volt is az eltűnt vagy egyes tanszékek tettek róla,
hogy a pajtás a süllyesztőben végezze. Érdekes a propaganda a mind a két fél
részéről, hiszen a YES tábora nagyon nagy hangsúlyt fektet az energia
termelésre, ha egyedül lenne, akkor komolyabban profitálhatna az olajból és már
energiaforrásokból is. Skócia tényleg az az ország ahol nem szaroznak, egy
újabb cég létrehozásával, vagy egy újabb szélerőmű megépítésével. A tengerüket
100%-ban kihasználják, nem csak nagy bevételforrás a halászat, de a tenger
mozgása által is nyerik ki az energiát. A tengerek és óceánok hullámzásával a
világ energiaszükségletének 15%-át lehetne fedezni. Akkor egy ország egy saját
tengerrel, jól profitálhatna belőle. Az oktatásra nagyon nagy hangsúlyt fektet,
hiszen komoly mérnöki képzésük van és az Unióban Dánia mellet ez az ország a
másik ország ahol minden ember számára ingyenes az egyetem. Húgom is ezért
végzett Dániában. Nem hülyék, hiszen ez is egy agyelszívás. Ha már itt van a
kölök és szereti az iskolát, szereti az országot, és van munkalehetőség, akkor
marad. Így külföldiként a Skót államot fejleszti, legyen cipész, tanár, orvos
vagy mérnök. De a NO táborban is van erős propaganda, hiszen mindenütt
plakátokon csak azt látom, hogy „Ember ne kockáztasd a fizetésed, a nyugdíjad
és a jövöd!” Hmmm. Van benne valami, most eléggé tetszik a fizetésem, biztos
agyfaszt kapnék, ha olyan lenne, mint a Magyar. Kilépve a birodalomból
elveszítené a fontot, azonnal kellene az eurót bevezetni, de „egy” napra abból
kilépne. Nem egyszerű a helyzet, nem félnék attól, hogy nem vennék vissza az
Unióba, hiszen itt van ám olaj, akkor egyed uralkodó lenne nyugaton. 10x-es
áron nem venné az unió sem… Amúgy meg alapítóként vicces lenne, ha nem vennék
vissza. Szóval a kérdés tényleg nem egyszerű, én nem tudok dönteni. Félnek az
emberek, de végülis a Birodalmat választották, nem sokkal, de a NO nyert.
Szerintem ez már nem a 21. század kérdése, azért, a régi időkben azért ezt
kicsit könnyebben el lehetett volna intézni. Nem tudom pontosan a Skót történelmet,
kicsit jobban utána kellene néznem, de foszlányokból valamit csak tudok.
Tudomásom szerint nem 2-3 éve találták ki a kilépést, hanem már vagy 800 éve szenvednek
vele. Nos mára szerintem ez majdnem lehetetlen. Hiszen gazdaságilag egy erős
blokkba tartozik és Font a pénzneme, továbbá itt az olaj. Régen azért más
értékek voltak, bányászat némi kohászat és a termőföld. Ezen értékek birtokában
könnyebb leszakadni, de ma már London is élvezi a fekete arany ízét. Nem
egyszerű kérdés ez. De megmaradt a UK.
Kérdezték
mi a helyzet Magyarországgal, mondom nálunk azért kicsit más a helyzet, mert
Moszkva meg az Ivánok azért fingattak bennünket rendesen. Nálunk a patália
56-ban kezdődött el, de nagyon véres lett, de ott akkor megmutattuk, hogy
szembe merünk szállni egy olyan birodalom ellen amiben Magyarország 450x férne
el benne. Emberek el tudjátok ti képzelni, hogy mekkora területe volt a
Szovjetuniónak? Több időzónája volt. De a mai Oroszország is akkora, hogy van
olyan helye ahol még ember nem járt, nem ismert terület, nem lehet tudni mi van
ott. Azért ez beszarás. Végül elsőként 89-90-ben kiléptünk a nagy szocialista
blokkból. Jó lett? A fene tudja. Akkor volt meló, most nincs. Én sok öregtől
hallottam, hogy Szegeden a konzervgyár több ezer tonna konzervet gyártott csak
Szibériába. Moszkva hozta a receptet, mi adtuk bele a kaját, mert ugye olyan
ország vagyunk ahol a mezőgazdaság azért mindig is erősebb volt az iparnál.
Szóval volt mit aprítani a fémdobozba. Jó pénzért vagon számra vitték. Némi
nemű jó lét volt. Legalábbis tudtad, hogy lesz holnap is munkád és lesz
fizetésed, nem mentél el évente nyaralni, de megvolt a szükséges mindened a
boldogsághoz. A boldog Coci idők, ha boldog volt… Most már nincs és Moszkvával
is csak atomprojektet írunk alá, mondanom sem kell, hogy Szegeden minden gyár
bezárt, ma már csak a turizmusból tartja fenn magát. Se hangszer, se gyufa
(apám ott volt főgépész) gyár, se Mary cipőgyár, se üveg… Hosszasan
sorolhatnám, még döglődik a Pick, de basszus olyan áron van a szalámi is, hogy
külföldi fizetés kell hozzá… Emberek 3000-4000 egy nagyobb rúd. Azt egy család
reggelire, meg vacsorára lazán betolja 1 hét alatt, ja, tudom spórolni kell…
Nah ezt sokat hallottam az élettől. Apámnak fiatalon megmondtam, hogy nem
megélni akarok, hanem jól élni, természetesen nem ingyen, én megdolgozok
keményen a pénzemért, de legyen értéke. Nem viccből emigráltam. Fiatalon tízen
és húszon évesen rájöttem, hogy valahol a rendszer nagyon el van baszva, és én
aki már 9-10 évesen 8 órát dolgozott, annak sosem volt nehéz a munka, nálam
sosem volt gond, ha lapátolni kellet, mert van lapátos múltam. Szégyen nem
szégyen 14 évesen, nem volt más. Majd jöttek lassan az iskolák elvégzésével a
jobb és jobb munkák, de valahol mindig el kellet kezdeni. Szóval a sok munka
után is csak azt látva, hogy olyan emberek élnek, jól akik szart se tesznek
semmiért! Milyen jogon, kérdezem én? Ezek vallják magukat Magyarnak, pedig egy
semmit érő szar ember, csak a monitor előtt kemény a szája, de utcán, ha hívná
a haza, akkor ő lenne az utolsó. Otthonülő balliberális médiából táplálkozó
csökvényként a TV-n felnőve azt hiszi ő szarta a spanyolviaszt. De sok ilyen
embert tudok. A nagy Magyarokat, kik azt sem tudják, hol van Kassa vagy miért a
Turul a szent állatunk. Az egyetemen ilyennel sokat találkoztam, nevezem nevén
a gyereket ez a HÖK. Ennek a 90%-ából politikus lesz, mert már ott azt ment kicsiben,
ami az országban nagyban ment. Sosem felejtem el, hogy sodort cigink volt és a
legolcsóbb kannás bort ittuk Győrrel, miért, mert nem volt több pénzünk.
Gépészkaron, meg aki 4,5-ös átlagot elér, hogy legyen tanulmányi ösztöndíja,
annak nem a Miskolci Egyetemen kéne tanulnia, mert a 3-as átlagért, kapsz 5000
HUF-ot! Bazki a koli drágább… Most már kimerem mondani, mert elmúltak azok az
idők, de néha szégyelltem, vagy nem is tudom, de nem volt egyszerű sosem az
egyetemen. Nekem a szüleim finanszírozták az ottlétemet, mivel az állam
támogatta a tanulmányaimat egy ideig, addig csak lakni és enni kellet
valamiből. Én havonta 50 ezret kaptam anyáméktól, abból azonnal el is ment 25
ezer a lakásra és 4 hétre maradt 25. Az testvérek között is kicsit kevés, egy
fiatalnak, aki élni is akar vagy egy olyan örültnek, mint a Sajtosnak. Később
jöttek a melók és csak könnyebb lett minden. Miért kellet lakás? A kedves HÖK
bejelentette, hogy Szeged nincs messze, hát akkor anyádat. Emlékszem még
elsőben Győrrel a galériában töltöttük ki a papírokat, hogy hadd vegyenek fel
engem és őt is utólag a koliba. A papíromra azt volt válasznak írva, hogy nem
távolság és megoldható a napi bejárás! Ez fasz! Szerintem el se olvasták, hogy
Szeged van ráírva és nem Mályinka. De aki a belvárosban lakott és közel volt a
tűzhöz azok kolisok voltak, csak a buli miatt. Harmadévesen mikor már jobban
ismertek minket, egy szokásos esti koli bulinál én szigorúan a Lidl-ben
vásárolt Vinno Rossolval butítottam magam, míg egyszer csak kinyílt a club
ajtaja és azt hittük a menyben vagyunk Győrrel. Mi nem szaroztunk be is
pofátlankodtunk és ettünk a nagy XXl-es pizzábol meg ittuk a minőségi
konyakokat. Ott láttam életemben először eredeti Skót whiskyt, de sosem
kóstoltam a Chivast sem, mert külföldi fizetés kell hozzá. Otthon az egy luxuscikk!
Akkor tudták meg, hogy szegedi vagyok és mondták, hogy intéznek kolit… Hát
anyud jól van? Nem hagyom ott a testvéremet, Győrt és nem harmadévesen kell
koli amikor megismertetek, hanem akkor kellet volna, amikor 2 bőrönddel
megérkeztem a Tiszai pályaudvarra és elkezdtem lakást keresni az Avason! Akkor
kellet volna támogatni, de remek barátokat szereztem és együtt mindent
megoldottunk. Szinte csodálkozva néztem egyes tökig belakot HÖK-ös szobákat,
hogy hogy a picsába fért be az a nagy TV szerintem falat kellet bontani…
Ezeknek a kis diákoknak a fele még ott van az egyetemen és szerintem sosem
mennek ki onnan, vagy ha igen akkor szép út vezet az MSZP vagy a Fidesz felé.
Csak, hogy visszakanyarodjak a választás eredményére, ilyen emberek ugatnak,
hogy mit képzel magáról Skócia, hogy nem lépett ki a Brit birodalomból. Hogy a
francba tudsz te véleményt formálni, amikor ott ülsz a tévé előtt és semmi
közöd nincs hozzá, nem is tervezed az idelátogatást, de még az ország
fővárosának a nevét sem ismered, csak hogy a zászló összetételéről ne is
beszéljek! Fel van háborodva, mert akar valamin rágódni, mint aki ért hozzá.
Nekünk, Magyaroknak szerintem semmi közünk nincs hozzá, sőt szerintem az itt
élő különféle nációknak sincs közük hozzá. Én legalábbis nem néztem jó szemmel,
hogy adtak szavazati jogot, több ideje itt élő nem Skót állampolgároknak. Ne
egy lengyel, szerb, török vagy román döntsön arról, hogy mi legyen egy ország
és egy nemzet jövőjével! De otthon belepofázik… Nah ugye ez megy. Mint ahogy
sok más is megy otthon. Itt van az országunk egyik legszebb ünnepe az augusztus
20. Államalapításunk ünnepe, majdnem kidobtam a laptopomat a csukott ablakon,
amikor hallottam kedves Áder bácsi igaz szavait. Hogy a picsába jön az
Államalapításhoz a zsidó és cigány holokauszt. Nem akart inkább Szent Istvánról
beszélni, aki megkeresztelkedett és elhagyta a Vajk nevez és így országunk
felvette a keresztény vallást. Szerintem ez a téma jobban illet volna oda.
Szegeden sok zsidó emlékmű van a holokauszttal kapcsolatban, igen szörnyű tett,
de már a csapból is ez folyik, és csak ezzel kell foglalkozni, kérdem én
Trianon emlékmű miért nincs. Az én holokausztom a Trianon! Már látom, ha
esetleg más nézetű emberek ezt olvassák, már szigorúan megvagyok bélyegezve a
Horthysta pribék Náci jelzővel… Köszönöm, ezzel is több lettem. Egyszerű dolgot
tegyetek, menjetek végig az utcán és kérdezzétek meg az embereket, hogy kik az
ő politikai példaképük, kik a vezérük. Tömve lesznek az Orbán és a Gyurcsány
rajongók, de a nagyon sok aranyos kis embert lehet találni, aki büszkén fogja
mondani Kádár Jani bácsi nevét. Még én éreztem magam szarul amikor én anno azt
mondta, hogy Széchenyi meg Kossuth, mert ők igazi Magyarok voltak és tettek a
hazáért. Olyan dolgokat hoztak létre, ami a nemzet javát szolgálta például a Lánchidat,
ami mai napig országunk jelképe is. Az a rohadt sok stadion annyira kell, mint
mókusnak az erdőtűz. Szeretném, ha egyszer olyan ország vezetőnk lenne, mondjuk,
aki vízilabdázik, vagy kajakozik, ne adj, Isten jégkorongos lenne. Basszus fejlődnénk
azok a csapatok, amiben tényleg jók vagyunk! Minek erőltetjük ezt a foci témát.
Valamikor nagyon nagyok voltunk a régi szép időkben, amikor még az emberek nem
a pénzért csinálták, hanem szívből játszottak és akár egy törött vállal is
végigvittek egy meccset. Most 2 perc után görccsel le kell vinni a faszt a pályáról
és közben milliókat keres. Minek? Várom az október 23.-át mert nekem az is egy
nagyon komoly nemzeti ünnep, amikor a sok komcsi végre otthon marad és az igazi
tiszta Magyar hangot lehet csak hallani!
Bocsánat,
hogy ilyen lett, de a blog az életemről szól, és most ez van bennem, akit
megsértettem az így járt, az NE OLVASSA, de tudom, hogy az igaz barátaim nem
fordulnak el és osztani fogják a véleményemet. Ahogy anno mondta egy nagyon
kedves barátnőm én egy Magyar lelkületű Ukrán vagyok!